7. fejezet

Shadow:

Otthon édes otthon, szokták mondani. Hát amióta haza jöttünk, minden volt csak édes nem. Luxor, annyira megharagudott ránk, hogy még beszélni sem beszél velünk. Persze, azért a tejet mindig megissza, és bosszantásképpen, visszateszi az üres dobozt a hűtőbe. Ilyen elutasítónak még sosem láttam. Még egy hülye CD-t is vettem neki, hogy kibéküljön velem, mert hiába vagyunk olyanok, mint a tűz és a víz, mégis csak egymásra számíthatunk a családból. De nem hatotta meg, még a CD sem. Sem az, hogy az én szobámban aludhat, ami köztudott, hogy nagyon nehezen adom át másnak. Mert az az enyém. De most, ami csak az enyémnek számított, az a kanapé volt, amin már vagy három hete meghúztam magamat. Ja nem, mégsem, mert ugye a srácok is nálam töltötték idejük nagy részét, amikor éppen nem azon gondolkoztak, hogy melyik kiadóhoz menjenek, hogy végre elkezdjék a karrierjüket. Ja nem, azon is az én kanapémon gondolkoztak.

- Nekem most el kell mennem dolgozni. - keltem fel a társaságukból. Furán néztek rám, mintha valami nagyon érdekeset mondtam volna.
- Mióta dolgozol? - kérdezte Steven. Nagyot sóhajtottam, mielőtt bele kezdtem volna.
- Már két hete. - kaptam fel a kabátomat, és kitártam az ajtót. De már tudom, hogy nem kellett volna. - Te meg mit akarsz? - néztem a srácra az ajtóban. Beth volt barátja volt, akit szívből utáltam, de amíg jártak, elviseltem, de most hogy ugye már egy jó ideje szakítottak, utálhatom nyilvánosan is.
- Beth-hez jöttem. - mondta vigyorogva. Ez egy olyan vigyor volt, amit ő nagyon szexinek találhatott, mert amikor akart valamit, mindig így vigyorgott. De ez inkább vicsorítás volt.
- Beth! - kiabáltam be a vállam fölött. - Ugye nem vagy itthon? - kérdeztem rá. Beth értetlenül nézett rám.
- Azt hiszem, nem. - mondta zavartan. Nem tudta, hogy kiáll az ajtó túl oldalán.
- Hallottad, nincs itthon. - néztem rá várva, hogy elinduljon. - Mit szeretnél tőle? - kérdeztem rá. Rendesen megbántotta, amikor egy másik lányt ölelgetett, meg még ki tudja, mit csinált.
- Meg szeretném vele beszélni a dolgokat. - mondta szemlesütve. Még szerencse, hogy engem ilyennel nem lehet meghatni.
- Tudod, hogy rám ez nem hat. - mutogattam az arcára. - Nem fogom engedni, hogy megint találkozz vele, vagy beszélj, de még azt sem, hogy ránézz. Világos voltam? Azt hiszem, volt egy esélyed, amit rendesen elcsesztél. - mondtam félig kiabálva. A kanapén ülők bámultak rám, de most az sem érdekelt, ha az egész épületből kijönnek mozizni. - Amúgy is már mással jár. - rántottam meg a vállam. - És be kell valljam, ezt a srácot sokkal jobban bírom, mint téged. - mondtam el neki a szörnyű igazságot.
- Mégis kivel? Ezt most találtad ki, hogy lelépjek, és, hogy békén hagyjam. - nevetett fel. Jó, tényleg csak most találtam ki, de neki ezt nem kell tudnia.
- Slash! - kiabáltam be.
- Ez ki? - kérdezte tőlem. Egy kicsit eltűrte a haját a szeméből, hogy jobban lássa Austin-t.
- Ez, Austin, Beth volt barátja, és nagyon csúnyán átverte. És most nem hiszi el, hogy te jársz Beth-szel. Kiakar békülni vele. - magyaráztam neki. Szerencsére hamar leesett Slash-nek, hogy miről is van szó.
- Szóval, te vagy az. - mutatott rá. - Ha még egyszer meglátlak itt, vagy akár Beth vagy Shadow közelében, én megtalállak, de garantálom, hogy valamid el fog törni. - mondta Slash, de olyan hangon, hogy még én is megijedtem tőle. Nem is tudtam, hogy ilyen is tud lenni.
- Itt meg mi folyik? - állt meg Axl is az ajtóban.
- Ő Beth volt palija. Most meg ki akar békülni vele. - fújtatott Slash, majd hátat fordított és elment. - Ne felejtsd el, hogy mit mondtam! - kiabált még vissza.
- Ő meg ki? - kérdezte Austin, Axl-re mutatva. Köztudott, hogy Axl ezt nem szereti, ha mutogatnak rá. Ahogy mondjuk én sem.
- A legrosszabb rémálmod. - lökte el a kezét maga elől. - Te nem dolgozni akartál menni? - nézett rám Axl. Bólintottam egyet.
- Akartam, de egyrészről már elkéstem, másrészről nem akarom őt itt hagyni, mert képes aztán bekönyörgi magát. - jelentettem ki.
- Gondoskodom róla, hogy ne jöjjön be, de te meg menj már! - nyugtatott meg Axl, és szinte kidobott a lakásomból.

Ahogy haladtam a kávézó felé, ahol dolgoztam, csak az a Austin gyerek járt a fejemben. Mégis mit képzel, majd visszaédesgeti magát Beth-hez. Na azt lesheti. Még ha Beth hagyná is, én nem fogom engedni. Még egyszer azt a depressziós korszakot nem csinálom végig a legjobb barátnőmmel.
Persze a kávézó, mint mindig majdnem üres volt. A bácsi ült a pultnál, aki már nyitáskor itt van, és egészen zárásig itt ücsörög, és meséli nekem a háborús történeteit. Kicseszettül elegem van belőle, vagyis a történeteiből. Mivel apa katona, így hamar kellett szembesülnöm vele, hogy mi is az az igazi öldöklés, és milyen, amikor az ember haza jön, és egy roncs. A másik pincér lány, akinek még mindig nem tudom a nevét, pedig nagyon segítőkész volt velem, most is falazott nekem. Azt mondta a főnöknek, hogy kicsit megszédültem otthon, és ezért nem értem be időbe.

- Mégis ki a gyerek apja? - kérdezte a bácsika, aki a pultnál ült.
- Mi van? - grimaszoltam. Milyen gyerekről van szó?
- Amikor a feleségem terhes volt, mind az ötször ilyen volt. Rosszullétek gyötörték. - mesélte el. Szóval innen fúj a szél. Akkor én most terhes vagyok.
- Értem. Akkor maga. - néztem rá, ő pedig elkerekedett szemekkel bámult rám. Megdöbbent egy kicsit, amikor már két perce nem szólalt meg, kezdtem megijedni, hogy rosszul lett.

A nap további részében nem szólt hozzám, de nem is bántam. Eldolgozgattam én magamban, nem kellett nekem sem mese, sem pedig újabb pletyka. Ahhoz a három asztalhoz oda mentem, amik még voltak, öntöttem nekik kávét, ha kértek, ha nem. Minek jönnek kávézóba, ha nem kérnek kávét, ugye?
Az utolsó négy perc, szörnyű lassúsággal telt le. Amikor pedig kiléptem a friss levegőre, már is a srácokkal találtam szembe magam.

- Neked nincs egyenruhád vagy valami ilyesmi? - kérdezte Steven. Megráztam a fejemet. Még, hogy egyenruha.
- Nincs. - jelentettem ki.
- Fogadok, mindenki másnak van. - mosolygott Axl.
- Valahogy úgy. - bólogattam.
- A srácok elhívtak, hogy kísérjük el őket egy megbeszélésre. Egy igazi lemezkiadóval. - mesélte el Beth, hogy miért is találkoztunk össze.
- Jól van. - bólintottam rá. Igaz a gyomrom már majdnem kilyukadt az éhségtől, de ez fontos volt nekik, így még egy darabig kibírom.

Ahogy mentünk egy eldugottabb helyre, már kezdett nekem gyanús lenni a dolog. Milyen igazi kiadó beszélné meg a részleteket egy lepukkant sztriptíz bárban? Furán méregettem a tagot, aki leült a bandával szemben, miközben igyekeztem nem tudomást venni az előttük vonagló lányokról. Gondolom, az volt a célja ezzel, hogy majd eltereli a srácok figyelmét, és mindenre rábólintanak. Azért ahhoz előbb kell felkelnie. Az lerítt a srácokról, hogy őket most csak a lemezkiadás érdekli, és ezzel az egész műsorral nem tudják megzavarni őket.
A szomszédos asztalnál ülve figyeltem, ahogy a kopaszodó fickó beszélt a srácokhoz. Az olcsó szivart hol a kezében, hol pedig a szájában tartotta. Néha vetett ránk egy pillantást, olyankor perverz vigyor terült el az arcán. Ilyenkor csak vágtunk egy grimaszt Beth-szel.
Már fél órája beszélhettek, amikor már kezdtem unni. Komolyan nem veszi észre rajtam kívül senki, hogy ez kamu? Ennyire akarják a lemezkiadót, hogy megvakultak?

- Szerinted, aláírják? - kérdeztem Beth-től. Beth felém fordult, majd vissza a srácokhoz.
- Biztos vagyok benne. - bólintott egy nagy sóhajjal. Valószínűleg, neki is leesett, hogy itt valami nem stimmel.
- Ettől tartok én is. - mondtam csalódottan. Nem akartam, hogy átverjék a barátaimat. Abban, hogy figyeljem őket, két csupasz láb zavart meg. Felnéztem, hogy kihez tartoznak, és egyáltalán miért járkál az asztalon, aminél ülünk. - Ne haragudj, de letipegnél az asztalról? Nem játszok saját kapura, szóval ezzel nem tudsz megzavarni. - magyaráztam a barna hajú lánynak. Megilletődve bámult rám. Elég értelmes lánynak tűnt, olyannak, aki bele van ebbe az egészbe kényszerítve. - Menj, és keress egy jobb munkát! - tettem még hozzá a jó kívánságomat. Nem szoktam ilyen cinikus lenni, de jelen pillanatban már nagyon éhes voltam, és már több hete nem aludtam egy jót.

Egyszer csak a világ megremegett előttem, és a fejem hátra bicsaklott. Az orrom lezsibbadt, majdnem elájultam, majd szúró érzés öntötte el az arcomat. Ennyit arról, hogy normális a csaj. A vastag talpú cipőjével úgy orrba rúgott, hogy valószínűleg eltörött az orrom. A számat egy pillanat alatt elöntötte a vér. Olyan voltam, mint a cápa, amikor megérzi a vér szagát. Ahogy megéreztem a vér ízét, bedühödtem, és lerántottam a csajt az asztalról, és ütöttem, ahol csak értem. Nem tudom, meddig csinálhattam, de egyszer csak valaki felkapott és kivitt az utcára.

- Mi a fenét csinálsz? - nézett rám haragosan Axl. Mintha csak én tehetnék az egészről. Letöröltem az orromat, ami mondanom sem kell, úgy éreztem, menten felrobban. - Mindent elrontasz! - üvöltött rám. - Miért kellett ez az egész? Így nem tudjuk aláírni a szerződést! - kiabált folyamatosan, ami csak még jobban feldühített. Még, hogy mindent elrontok.
- Te teljesen hülye vagy? Szerinted, én kértem attól a kurvától, hogy törje el az orromat? - kezdtem én is üvöltözni,ezzel teljes mértékben felvertem az utca csendjét. - Vakok vagytok? Nem tűnik fel, hogy ez egy szélhámos? Nem gondoljátok, hogy az igazi lemezkiadóknak irodájuk van, öltönyös embereik, tiszta szerződésük, és drága tolluk, amivel aláírhatjátok a szerződést? Nem pedig egy bárba visznek, ahol az emeleten kurvákat futtatnak. Öltöny helyett pedig egy félig kigombolt hawaii ing van, ami bűzlik az izzadságtól. A szerződést meg leborította reggel egy ócska whiskey-vel, ember! - kiabáltam Axl képébe a tényeket. Nem tetszett neki, mert már is szólásra nyitotta a száját, egy mérges nézés kíséretében. Mielőtt még bármit is mondhatott volna, folytattam. - Elmondjam, hogy mi fog történni? Visszamentek, és közli, hogy fejenként mennyi pénzt tegyetek le neki az asztalra, az esetleges kiadások fedezésére. Miután megtettétek, elfog fogyni a pénz, a lemezetekről még hírből sem fogtok hallani. Még több pénzt fog férni, ti adtok. Ő meggazdagszik rajtatok, ti pedig maradtok ugyanazok az emberek, ugyanott, mint most. Ha ezt akarjátok, tegyétek ezt! Engem pedig felejtsetek el! Ne keressetek többet! Világos? Számomra, ti már nem léteztek! - vágtam a fejéhez a kedvesnek nem mondható szavaimat, de nem bántam meg. Ha szerinte, mindent elrontok, akkor nem kell a lakásomban aludniuk, nem kell a kajámat megenniük, nem kell velem még találkozniuk sem. Sokáig néztem farkasszemet Axl-el, majd hátra arcot vágtam, és elindultam haza.
- Shadow! Várj! - rohant utánam Beth. Unottan néztem rá. - Ezt tedd az orrodra! - nyomott a kezembe egy hófehér ruhazsebkendőt. Megtöröltem az orromat a vértől, ami idő közben alvadásnak indult a bőrömön.
- Beth, arra kérlek, hogy akadályozd meg, hogy hülyeséget csináljanak! - mondtam neki halkan, míg a többiek tekintetét éreztem a hátam közepén. Beth bólintott, majd kikerültem, és folytattam az utamat haza felé.

Egész úton Axl dühös tekintete és a szavai jártak a fejemben. És én még azt hittem, igaz barátokra tettem szert. De már látom, hogy ugyanaz a helyzet, mint régen, csak Beth-re és Luxor-ra számíthatok, anélkül, hogy félnem kéne, hogy hátba támadnak és cserben hagynak.
Otthon csend és sötétség fogadott. Ahogy neki sétáltam az egyik széknek, ami rejtélyes mód az ajtóban volt. Luxor felkapcsolta a villanyt a szobámba, majd álmosan kicsoszogott és nekitámaszkodott az ajtófélfának és úgy nézett rajtam végig. A véres orromon és pólómon, ami kilógott a kabátom alól.

- Ki csinálta ezt? - kérdezte. Nyoma sem volt a napok óta tartó sértődöttségének. Ledobtam a kabátomat a székre, majd a fürdő felé vettem az irányt.
- Egy kurva. - rántottam meg a vállamat. Megnéztem a tükörben magamat. Elég ijesztő látvány voltam, úgy hogy mindenem tiszta vér volt.
- Azt ugye tudod, hogy eltört. - szólalt meg az ajtóban Luxor. Bólintottam egyet. - Azt is tudod, hogy csak én tudom visszatenni. - mondta még mindig ugyanott állva. Felé fordultam, és vártam, hogy minél előbb túl legyünk rajta.
- Tudom. - bólogattam. - Túl esünk rajta? - kérdeztem, miközben csípőre tettem a kezemet.
- Oké! Számoljak, vagy váratlan legyen? - kérdezte. Most, hogy mondod, inkább hagyjuk így, gondolkoztam el. Nem éppen kellemes érzés, amikor a törött csontodat helyre pattintják. Egy váratlan szúrós érzés futott végig az orromból kezdve az arcomon végig, és közben recsegő hangot hallottam. Bele markoltam a pólómba, a hirtelen jött fájdalom hatására.
- A kurva életbe! - káromkodtam, nem éppen egy lányhoz illően. - Nem is mondtam semmit. - morogtam Luxor-ra, aki csak megrántotta a vállát.
- Azért csináltam váratlanul. - jelentette ki, majd magamra hagyott. Lemostam a vért az arcomról. Miután emberi formám lett, és nem úgy néztem ki, mint egy elcseszett zombi, a kanapém felé vettem az irányt. Arra nem számítottam, hogy Luxor ott fog ülni, és várni fog rám. - Mesélj! Mi történt? - fordult felém, amikor leültem mellé.
- Az egész már reggel kezdődött, éreztem én, hogy felkelnem sem kellett volna. - kezdtem el az elejéről a történetet. Luxor őszinte kíváncsisággal nézett rám. - Amikor mentem dolgozni és kinyitottam az ajtót, Austin-nal találtam szembe magamat. Elgondolkozva nézett rám.
- Beth volt pacákja? - kérdezett rá undorral a hangjában. Bólintottam egyet, és folytattam is.
- Vissza akarta magát könyörögni Beth-hez, de nem hagytam. - mondtam büszkén. Nem hagyom, hogy még egyszer megbántsa Beth-t.
- Még szép. - horkantott fel. Luxor is olyan lelkesedéssel utálta Austin-t, mint én.
- Beth szinte nem tud semmiről, csak arról a vörösről, akivel pont elcsípte, hogy csókolózik az a szemét, és a szobájuk felé tartanak. - mondtam nyugodtan. Luxor szemei meglepettséget tükröztek.
- Nem tud arról, hogy nálad is bepróbálkozott, amíg ő aludt? Na és a három szőke, akikkel rajta kaptad őt? - kérdezte teljesen sokkosan. Megráztam a fejemet, hogy nem mondtam neki semmit.
- Nem. - Luxor tudta, hogy csak azért tettem, mert meg akartam védeni Beth-t. Azt is tudta, hogy állandóan ki akartam iktatni az életünkből Autsin-t, de nem sikerült. Úgy gondoltam, egyik napról a másikra le fog lépni. Amikor pedig megtörtént, nem akartam Beth-nek elárulni, hogy hány nővel csalta meg az a mocsok, mert így is depressziós lett. Azt találta ki, hogy nem is szép, mert más lányt talált magának Austin. Lesoványodott, szinte már anorexiásnak is mondhattam volna, egész nap ki sem kelt az ágyból, kórházba került, mert kiszáradt a szervezete, és hasonló dolgok történtek vele, csak egy idióta pasi miatt. Aztán jött Luxor és együtt helyre hoztuk a legjobb barátnőmet. Az elmélkedésemet, elég hangos zörgés zavarta meg, ami közelről jött. Beth állt mögöttünk. - Beth! Te mikor jöttél haza? - néztem rá meglepődve. Luxor csak járatta közöttünk a tekintetét.
- Túl régen. - mondta halkan. Ahogy néztem a szemeit, rá kellett jönnöm, hogy hasonlóan mérges a tekintettel találkoztam nemrég.

Beth egy darabig csak állt velem szemben, majd fogta magát, besétált a szobájába, és jó erősen bevágta maga mögött az ajtót. Csak ültem a kanapén, mint akit most öntöttek nyakon egy vödör jeges vízzel. Néztem magam elé, és próbáltam megemészteni, hogy az egyetlen igaz barátomat is elvesztettem.
Hajnalban arra eszméltem, hogy egyedül ülök a kanapén a takarómmal az ölemben, és pislogás nélkül bámulok magam elé. Akkor még fogalmam sem volt, hogy mi fog rám várni, amikor felkel a Nap.

Írta: Shadow